Ha kapsz egy új játékot a régit azonnal elfeljeted. De miért van ez? Mert eddig természetesnek vetted a régi létezését

mi is ez? Még én magam sem tudom. Talán legjobban úgy tudom leírni, mint Sam gondolatai, miután Cas fellázadt a menny ellen és Dean oldalán megpróbálta megállítani a Világ Vége kitörését.

Csöndesen az ajtó felé kémlelek.  Fogalmam sincs mennyi az idő pontosan,  Bobby körülbelül fél órája mehetett be  a városba, beszerző útra. Utálom ha nincs itt,  így csak hárman vagyunk.
Én, Dean és Castiel.  Mióta az angyal fellázadt és kitagadták a mennyből állandóan velünk van. Pontosabban Deannel. 
Én inkább csak a kellemetlen plusz egy fő vagyok ebben a helyzetben.
Most is, ők ketten lent vannak a pánik szobában én pedig itt fenn csinálhatom a vacsorát.  Rendben azt még elfogadom, hogy Cas nem segít semmiben, hiszen alig ért valamit az emberi dolgokhoz, itt lenn  körülbelül annyira ismeri ki magát mint egy három éves kis gyerek. De Dean sem hajlandó semmit se csinálni!
Mióta az angyal majdnem meghalt miatta, mintha folyamatosan megpróbálna rá vigyázni. Nem hagyja neki, hogy kezébe fogja a sóval töltött puskát, és ha meglátja hogy az angyal a késeket nézegeti, rögtön rákiabál, hogy menjen a közelükből. Cas persze mindig szót fogad neki, mert nem tudja igazából mit is tiltanak meg neki. Nem ismeri ezeket az eszközöket így nem is hiányzik neki, hogy megismerje őket.
- Sam, hol marad a vacsink?- hallom Dean hangját a pincéből. A kezemet dühösen a sütőhöz vágom és káromkodok egyet.   Tudom, hogy lehetetlenség de olyan mintha ki lennék rekesztve a saját bátyám életéből. Mintha én csak a szolga lennék aki kiszolgálja a testvér párt.  Eldöntöm, hogy annyiban hagyom a vacsora készítését és leviharzok a pánik szobába.

Mikor berontok a vas ajtón megtántorodok a látványtól ami elém tárul.  Dean az ágyon fekszik, míg Cas az ágy szélén ül. Dean  teli torokból nevet, és még az angyal szája is gyenge mosolyra húzódik.
Mikor meglátnak engem Dean még jobban rákezdi a nevetést és Castiel is felkuncog.
- Mi az?!- szinte ordítok.  Elegem van, hogy mindig úgy érzem én már nem lehetek ennek a családnak a tagja.
- Dean fogadott velem öt dolcsiban, hogy nem bírod ki a vacsora csinálást több mint két napig.- világosít fel Cas nevetve.  Össze ráncolom a homlokomat de már nem vagyok olyan mérges. Legalább rólam beszéltek, nem felejtettek el teljesen.  Dean felül  az ágyon így közelebb kerül Castielhez. 
-És nyertem is.-kacsint rá az angyalra és megveregeti a vállát. Cas össze ráncolja a homlokát. Látszik rajta, hogy komolyan gondolkozik valamin.
- De nekem nincs annyi pénzem.- mondja bűnbánó hangon. Még én is megsajnálom az angyalt.  Látszólag fogalma sincs mennyit mennyi is az, az öt dollár.
- Semmi baj Cas, majd máshogy vissza adod.- veregeti meg a mellkasát Dean és közben még mindig vigyorog, de látszik a szemén hogy egyáltalán nem tartja viccesnek az angyal küszködését.   Cas hálásan rá mosolyog a bátyámra, úgy tűnik azt hiszi öt dollár igenis nagy összeg és most Dean valami óriási szívességet tett neki, hogy elengedte a tartozást. 
Tudom, ha nem terelődik gyorsan más vizekre ez a beszélgetés valamelyikünk a szobában nagyon kellemetlenül fogja érezni magát. 
- És mit is csináltok itt lenn amíg én a vacsorával küszködök?- azt már rég elfogadtam hogy van a bátyám és az angyal között valami fura kapcsolat de még nem adtam fel a reményt, hogy meg értsem azt.  Dean rá kacsint Casre majd fellöki magát az ágyról és mellém sétál.
-  Mi az Sammy, mi bántja a csőrödet?- kérdezi olyan hangnemben amiről tudja, hogy utálom. Kevesen múlik, hogy be ne verjek egyet az idegesítő bátyámnak de végül úgy döntök nem éri meg. Dean megint Cas felé néz, és bennem akaratlanul is fellángol egy pár hónappal ezelőtti emlék kép. Velem is pont ugyanezt csinálta Dean csak éppen mi Bobby-t próbáltuk idegesíteni.
Szóval most már én vagyok Bobby Dean szemében?
Még a gondolat is elborzaszt.
- Nem is tudom.. Például az, hogy úgy érzem ki vagyok tagadva!- ordítom megint. Most mát Cas is feláll és Dean mellé sétál.  Dean vállára teszi a kezét, Dean mikor megérzi az érintését, rá vigyorog az angyalra.
- Sam, valószinüleg azért érzed így mert Dean és én mostanában sok időt töltünk együtt.
- Ige..
- És mert mostanában már nem segít neked olyan sok mindenben mint azelőtt, hogy fellázadtam volna az emberiségért.
- Én ezt nem így..
- Lehet, hogy azért van ez így mert én és Dean olyanokat éltünk át amiket te sosem fogsz megérteni.- oktat ki Cas. Hirtelen nagyon ellenszenves lesz az angyal.  Kétségbe esetten a bátyámra pillantok,  tőle várok segítséget. De Dean még mindig az angyalt figyeli, látszik a szemén most nincs más számára csak  Cas.   Ebben a pillanatban, fogadom el, hogy itt én már végeztem.
Tudom, még játszathatnám a „megértő öcsi”  szerepét pár hónapig, de az teljesen fölösleges lenne. Dean már talált valaki mást és én soha többet nem leszek olyan fontos a bátyám életében mint az előtt, hogy találkozott volna az angyallal. Casre pillantok.
Még most sem tudom szívből utálni. Hiszen ő mentette meg Deant, és Deannek most már akármennyire is közömbös vagyok én még mindig szeretem őt. 
Legyőzötten hátrálok ki az ajtón és indulok vissza a vacsora készítéshez. Hallom, hogy amint eltűnök a szobából Dean és Cas újra felnevet.
Az ágy reccsenéséből tudom, hogy újra vissza ültek az ágyra.
Én mintha ott sem lettem volna, mostanra már csak  egymást látják.

Sam otthagyta Deant és Cast egy félév után és egyedül kezdett  vadászni. Mindig is hiányzott a testvére, nélküle már nem volt csak egy fél ember. De nem ment vissza soha többet hozzá, mert tudta a bátyjának már nem hiányzik.
Kapott egy új – talán sokkal szerethetőbb- testvért.

Ezt a micsodát a gépemen találtam és gondoltam befejezem.  Ha valaki slash-t sejtet a dologban, én nem tudok ellene szólni, bár nem így indult a dolog és a végéig úgy gondolom, hogy ez nem slash.
De ha szeretnél rossz lenni, gondolj rosszra.

moriczm-nak: a csokifánkos arcú Cas Impala ülésén alszik, míg Dean csöndesen figyeli őt- történet még mindig be van tervezve, és meg is fogom írni :D