Talált süllyedt! – kacagott fel a saját poénján.
Még mindig nem vagyok képes elhinni. Hogy Dean Winchester az ajtóban álljon?
Csak hebeg-habogok.
- Hogy kerülsz ide? – szedem össze a szavakat.
Sértődött képpel mér végig, megint.
- Talán nem látogathatom meg a saját öcsém?
Sam!
Már nyitnám a szám, hogy szóljak neki, de Dean gyorsabban reagál: tenyerét a számra fekteti, belém fojtva a szót. Először meglepődök, csak utána háborodok fel. A keze szaga enyhe almás pite illatú, és valamilyen kocsi szaga is keveredett az illatba, de már nem tudom beazonosítani, hogy milyen.
- Mit művelsz? – rivallok rá.
- Bemehetek? – kérdezi fáradtan.
- Nem! – vágom rá ösztönből. Más sem hiányzik, mint hogy éjjel 2-kor (!!) Sam egyik családtagjával üldögéljek a nappaliban, akik elől úgy menekült.
- Nézd… Jess… ugye? – felvonom a szemöldököm. – Én sem kedvellek, de egy valami közös bennünk. – nevetni támad kedvem. – szeretjük Samet.
Elhallgatok. Mikor ezt látja Dean egy számomra ismeretlen érzelem uralkodik el az arcán.
- Engedj be, hogy mindent elmagyarázhassak. Reggel majd beszélek Sammy-vel is, de hagy aludja ki magát. Nem hiányzik egy kialvatlan, hisztis öcskös. – szeme elhomályosul, sokban fogadnék, hogy éppen egy emléket elevenít fel. Dea következő pillanatban már kérőn tekint rám.
- Nézd… - kezdek bele – nem indítottunk valami fényesen, de ha egyvalamit biztosan tudok, akkor az az, hogy 100%-osan megbízom Sam-ben. Ő pedig egyenesen menekült tőled, és onnan, amit te képviselsz, bármi is legyen az. Nem foglak beengedni az ő engedélye nélkül.
Mintha csak megrendeztem volna, Sam hangját hallom a hálóból:
- Jess? Szívem minden rendben van? – kérdez álmos hangon.
Boldogan felsóhajtok, és szerelmem felé fordulok. Egy szál alsógatyában áll előttem, félig még becsukott szemekkel, kócos hajjal.
- Sam… - érintem meg az alsó karját.
- Szeva Öcsi! – vág közbe Dean, kitárva az ajtót, felfedve magát.
Még mindig nem vagyok képes elhinni. Hogy Dean Winchester az ajtóban álljon?
Csak hebeg-habogok.
- Hogy kerülsz ide? – szedem össze a szavakat.
Sértődött képpel mér végig, megint.
- Talán nem látogathatom meg a saját öcsém?
Sam!
Már nyitnám a szám, hogy szóljak neki, de Dean gyorsabban reagál: tenyerét a számra fekteti, belém fojtva a szót. Először meglepődök, csak utána háborodok fel. A keze szaga enyhe almás pite illatú, és valamilyen kocsi szaga is keveredett az illatba, de már nem tudom beazonosítani, hogy milyen.
- Mit művelsz? – rivallok rá.
- Bemehetek? – kérdezi fáradtan.
- Nem! – vágom rá ösztönből. Más sem hiányzik, mint hogy éjjel 2-kor (!!) Sam egyik családtagjával üldögéljek a nappaliban, akik elől úgy menekült.
- Nézd… Jess… ugye? – felvonom a szemöldököm. – Én sem kedvellek, de egy valami közös bennünk. – nevetni támad kedvem. – szeretjük Samet.
Elhallgatok. Mikor ezt látja Dean egy számomra ismeretlen érzelem uralkodik el az arcán.
- Engedj be, hogy mindent elmagyarázhassak. Reggel majd beszélek Sammy-vel is, de hagy aludja ki magát. Nem hiányzik egy kialvatlan, hisztis öcskös. – szeme elhomályosul, sokban fogadnék, hogy éppen egy emléket elevenít fel. Dea következő pillanatban már kérőn tekint rám.
- Nézd… - kezdek bele – nem indítottunk valami fényesen, de ha egyvalamit biztosan tudok, akkor az az, hogy 100%-osan megbízom Sam-ben. Ő pedig egyenesen menekült tőled, és onnan, amit te képviselsz, bármi is legyen az. Nem foglak beengedni az ő engedélye nélkül.
Mintha csak megrendeztem volna, Sam hangját hallom a hálóból:
- Jess? Szívem minden rendben van? – kérdez álmos hangon.
Boldogan felsóhajtok, és szerelmem felé fordulok. Egy szál alsógatyában áll előttem, félig még becsukott szemekkel, kócos hajjal.
- Sam… - érintem meg az alsó karját.
- Szeva Öcsi! – vág közbe Dean, kitárva az ajtót, felfedve magát.
Sosem fogom elfelejteni Sam meglepett arcát, mikor megpillantotta Dean-t. Azt hittem, hogy mérges lesz, de e helyett egy furcsa zavar és izgalom uralkodott el rajta.
- Hogy találtál meg? – kérdezi.
Dean kényelembe helyezi magát a kanapén.
- A telefonbeszélgetésem… a barátnőddel.
Mérgesen fújok egyet, bár nem értem mit akar ezzel mondani. Ellenben Samel, aki elismerően bólint.
- Jól kioktatott a kislány! – kacsint egyet rám.
Undorodva fordulok el, Sam pedig felhorkan.
- Miért jöttél? – hangja furcsa módsóvárgásról árulkodik.
Mielőtt még válaszolhatna, elkapom Sam nyakát, és a fejemhez húzom.
- Beszélhetnénk?- kérdezem a fülébe súgva.
- Hogy találtál meg? – kérdezi.
Dean kényelembe helyezi magát a kanapén.
- A telefonbeszélgetésem… a barátnőddel.
Mérgesen fújok egyet, bár nem értem mit akar ezzel mondani. Ellenben Samel, aki elismerően bólint.
- Jól kioktatott a kislány! – kacsint egyet rám.
Undorodva fordulok el, Sam pedig felhorkan.
- Miért jöttél? – hangja furcsa módsóvárgásról árulkodik.
Mielőtt még válaszolhatna, elkapom Sam nyakát, és a fejemhez húzom.
- Beszélhetnénk?- kérdezem a fülébe súgva.
Bólint, és a fürdőszoba felé int.
- Mit keres itt? – kérdezem fojtott hangon.
- Most készülök kideríteni. – vágja rá izgatottan.
Nyelek egyet, és a nyakába kapaszkodom.
- De ugye… ugye nem fogsz elmenni vele? – a kérdésemre össze rándul a gyomrom.
- Hogy mi? – nevet halkan, de nem tűnik túl őszintének.
- Ugyan már. Hetek óta azt kéri, hogy menj vele, most pedig csak úgy felbukkan. Szerinted mit akarhat? És ne mond, hogy meg sem fordult a fejedben ez a lehetőség is. – korholom.
Megfogja a kezem, és ránk zárja az ajtót.
- Figyelj rám Jessica. – hangja veszélyesen komolyan cseng. – Szeretlek.
De ő a bátyám, akinek talán az életemnél is többel tartozok. Megmentette az életem, azzal, hogy feláldozta a saját gyerekkorát. A telefonbeszélgetéseim Dean-nel, ha másra nem, de pár dologra rámutattak: hiányzik.
Elkapom a tekintettem Sam arcáról. Tudom, hogy még sosem nyílt meg a családjával kapcsolatban, most még sem vágyok erre az információra.
- És, hogy tévedtem, mikor ott hagytam őt és apát, legalábbis nem szó nélkül kellett volna. Ha valamit kér, akkor megteszem neki, mert ő a vérem, a családom – szeme az izgalomtól kábán csillog - és
mert úgy sem fog békén hagyni.
A fürdő hirtelen forog egyet velem. Sam nem várja meg a reakcióm, kinyitja a fürdő ajtaját, és visszamegy Deanhez. Vesztesnek érzem magam, és valószínűleg az is vagyok. Hűvösen követem Samet, és ülök le a lehető legmesszebb Dean-től.
- Képzelem mit csinálhattatok. – kuncog a kezébe.
Megforgatom a szemem. Már is úgy érzem, mintha 1000 éve ismerném Dean-t. A véleményem nem túl pozítiv.
- Még egy sört? – kérdezi Sam testvérétől.
- Hajnali fél 3. –jegyzem meg sötéten.
- Ja. – helyesel Dean, Sam pedig ügyet sem vetve rám, a konyhába megy a sörért.
Durcásan összehúzom magam, mire Dean felnevet. A düh megint cirógatja a nyakam, de nem engedem, hogy feljebb jusson.
- Mi olyan rohadt vicces? – sziszegem.
Védekezően felemeli kezeit, és más felé pillant. Legalábbis 2 percig nem engem néz, majd megint rám emeli nagy szemeit.
- Miért is utálsz? – hangjában komolyság bujkált, bár szeretné, ha úgy tűnne: csak poénból kérdezte.
- Nem tudom, hogy mi történt Sam-mel a múltban, és téged hibáztatlak az álmai miatt, na meg, hogy nem bír megbízni senki idegenben. – érzem, hogy túl sok infot árultam el barátom életéről, így inkább befogom.
Dean-t még így is meglepem.
- Miről szokott álmodni?
- Szörnyekről… - habozok. Nem tudom, hogy bemerjem e vallani, hogy miket szokott mondani álmában. Még neki sem merem elmondani. De mikor Dean arcára emelem tekintetem, és látom, hogy mennyire felzaklatta öccse rémálmai, úgy döntök, folytatom - … és Rólad.
- Rólam?
Lassan bólintok. Elmesélném, de ekkor érkezik vissza Sam.
Meglepetten látom, hogy 2 sört hozott.
- Lefekszem. – jelentem ki hirtelen. Ez túl sok egy napra.
Ha rajtam múlna, szó nélkül tenném el magam másnapra (azaz már mára) de Sam elkapja a derekam, és az ölébe ránt. Rövid csókkal köszön el, amit alig van időm viszonozni.
Már éppen csuknám be az ajtót, mikor kétkedve fordulok meg.
- Itt leszel, mikor felkelek ugye?
Sam arca megrándul.
- Hát persze. – mosolyog rám, de úgy érzem, nem mond igazat.
Összerándul a gyomrom, de becsukom az ajtót.
Fogalmam sincs, hogy hogy változhatott meg az életem fél óra alatt.
Kábán ébredek. Az első gondolatom Sam holléte iránt érdeklődött. Félve veszem észre, hogy nincs mellettem. Feltépem az ajtót, és ijedten kémlelek szét. Meglepetten látom, hogy Dean és Sam a kanapén alszanak, egymás mellett. A szívem áramütés szerűen nyugszik meg. Ebben a pillanatban értem meg, hogy mit jelent egy testvér, és hogy Sam miért hagyna el engem Dean-ért: olyan békeségben alszanak, amit elképzelni sem tudtam volna. Kiegészítik egymást, biztonságossá teszik egymás számára az életet. Mosolyogni támad kedvem.- Mit keres itt? – kérdezem fojtott hangon.
- Most készülök kideríteni. – vágja rá izgatottan.
Nyelek egyet, és a nyakába kapaszkodom.
- De ugye… ugye nem fogsz elmenni vele? – a kérdésemre össze rándul a gyomrom.
- Hogy mi? – nevet halkan, de nem tűnik túl őszintének.
- Ugyan már. Hetek óta azt kéri, hogy menj vele, most pedig csak úgy felbukkan. Szerinted mit akarhat? És ne mond, hogy meg sem fordult a fejedben ez a lehetőség is. – korholom.
Megfogja a kezem, és ránk zárja az ajtót.
- Figyelj rám Jessica. – hangja veszélyesen komolyan cseng. – Szeretlek.
De ő a bátyám, akinek talán az életemnél is többel tartozok. Megmentette az életem, azzal, hogy feláldozta a saját gyerekkorát. A telefonbeszélgetéseim Dean-nel, ha másra nem, de pár dologra rámutattak: hiányzik.
Elkapom a tekintettem Sam arcáról. Tudom, hogy még sosem nyílt meg a családjával kapcsolatban, most még sem vágyok erre az információra.
- És, hogy tévedtem, mikor ott hagytam őt és apát, legalábbis nem szó nélkül kellett volna. Ha valamit kér, akkor megteszem neki, mert ő a vérem, a családom – szeme az izgalomtól kábán csillog - és
mert úgy sem fog békén hagyni.
A fürdő hirtelen forog egyet velem. Sam nem várja meg a reakcióm, kinyitja a fürdő ajtaját, és visszamegy Deanhez. Vesztesnek érzem magam, és valószínűleg az is vagyok. Hűvösen követem Samet, és ülök le a lehető legmesszebb Dean-től.
- Képzelem mit csinálhattatok. – kuncog a kezébe.
Megforgatom a szemem. Már is úgy érzem, mintha 1000 éve ismerném Dean-t. A véleményem nem túl pozítiv.
- Még egy sört? – kérdezi Sam testvérétől.
- Hajnali fél 3. –jegyzem meg sötéten.
- Ja. – helyesel Dean, Sam pedig ügyet sem vetve rám, a konyhába megy a sörért.
Durcásan összehúzom magam, mire Dean felnevet. A düh megint cirógatja a nyakam, de nem engedem, hogy feljebb jusson.
- Mi olyan rohadt vicces? – sziszegem.
Védekezően felemeli kezeit, és más felé pillant. Legalábbis 2 percig nem engem néz, majd megint rám emeli nagy szemeit.
- Miért is utálsz? – hangjában komolyság bujkált, bár szeretné, ha úgy tűnne: csak poénból kérdezte.
- Nem tudom, hogy mi történt Sam-mel a múltban, és téged hibáztatlak az álmai miatt, na meg, hogy nem bír megbízni senki idegenben. – érzem, hogy túl sok infot árultam el barátom életéről, így inkább befogom.
Dean-t még így is meglepem.
- Miről szokott álmodni?
- Szörnyekről… - habozok. Nem tudom, hogy bemerjem e vallani, hogy miket szokott mondani álmában. Még neki sem merem elmondani. De mikor Dean arcára emelem tekintetem, és látom, hogy mennyire felzaklatta öccse rémálmai, úgy döntök, folytatom - … és Rólad.
- Rólam?
Lassan bólintok. Elmesélném, de ekkor érkezik vissza Sam.
Meglepetten látom, hogy 2 sört hozott.
- Lefekszem. – jelentem ki hirtelen. Ez túl sok egy napra.
Ha rajtam múlna, szó nélkül tenném el magam másnapra (azaz már mára) de Sam elkapja a derekam, és az ölébe ránt. Rövid csókkal köszön el, amit alig van időm viszonozni.
Már éppen csuknám be az ajtót, mikor kétkedve fordulok meg.
- Itt leszel, mikor felkelek ugye?
Sam arca megrándul.
- Hát persze. – mosolyog rám, de úgy érzem, nem mond igazat.
Összerándul a gyomrom, de becsukom az ajtót.
Fogalmam sincs, hogy hogy változhatott meg az életem fél óra alatt.
Ügyetlenül elbotlok az küszöbbe, ezzel fel is ébresztem Deant. Rám vigyorog, majd csöndet mutat a mutató ujjával, és Sam felé int.
Amilyen halkan csak tudok, elé sétálok.
- Sam? – ébrezgetem halkan.
Lassan nyitja ki szemeit. Mikor megpillant, elmosolyodik, és megsimogatja az arcom.
- Azt álmodtam, hogy eljött a testvérem. – motyogja kábán. Még szélesebb mosoly terpeszkedik el az arcán. Majd elkomorodik, szinte sírásra görbül a szája. – Hiányzik Jess, el sem tudod képzelni mennyire. Hiányzik Dean!
Nem tartom lehetetlennek, hogy egy kicsit még mindig az alkohol hatása alatt áll. Lopva Dean-re nézek. Ő Samat figyeli. Mosolyogva csóválja a fejét. Szeme szeretetben úszik.
- Itt vagyok öcsi! – rázza meg egy kicsit a vállát.
Sam szeme azonnal kipattan.
- Dean? – csodálkozik bátyjára.
- Kérlek! – nyavalyogok Sam-nek. Egyszerűen nem tudom elképzelni nélküle az életemet.
- Ezt már megbeszéltük. – csitítgat, de látom a szemén, hogy neki sem könnyű a szétválás.
- Visszajövök, fel sem fog tűnni, hogy nem vagyok itt.
Dean kopog az ajtón.
- Öcsi! – int fejével a kocsija felé.
Sam egy pillantásra sem méltatja.
- Szeretlek Jess. – súgja a fülembe.
- Én is szeretlek. – ölelem át.
Pár pillanatig csak csöndben öleltük egymást, nem bírtam elengedni. Olyan szörnyű előérzetem van.
Majd eltol magától, és egy csókot lehel a homlokomra.
- Viszlát, kedvesem. – erőltet az arcára egy bugyuta vigyort.
- Vigyázz magadra.
Bólint egyet, és Dean elé áll.
- Szeretnék beszélni Jess-el. – mondja váratlanul.
Sam felém tekint, én pedig alig láthatóan bólintok. Lesiet a lépcsőn, hallom, ahogy bevágja az ajtót.
Dean elindul felém, majd teljesen váratlanul átölel. Zavaromban viszonzom az ölelését.
- Kösz, hogy eljöhet velem. – néz a szemembe.
- Nem tiltok meg neki semmit, azt csinál, amit akar. – magyarázom.
- Hát persze. – vigyorog. – Mindenesetre nagy szerencséje van veled.
Hátat fordít, és elindul Sam után.
- Dean! – szólok utána. Azonnal megtorpan és visszanéz. – Szeret téged. Még nálam is jobban, bár azt akarom, hogy ez lehetetlen legyen, de sajnos igaz. Sose fogja mondani neked, de nagyon bánja, hogy ott hagyott titeket. Kérlek, bocsáss meg neki.
Sóhajt egyet.
- Nem tett semmi rosszat Jessica. Sőt, jól tette, hogy eljött. Így megtalált téged.
Elpirulok, és hagyom, hogy Dean lefusson a lépcsőn, ki az ajtón.
Hallom, ahogy felbőg a kocsi, és kihajt a parkolóból. Már most hiányzik Sam.
Bármennyire is hiányolom szerelmem jelenlétét, elmosolyodom. Már várom, hogy visszajöjjön, és megint élhessük az életünket, lehetőleg Dean mentesen. De már azt sem bánnám, ha ő is a mindennapjaink része lenne. Megérintem a zsebemben lévő, apró kis ezüst gyűrűt. Sam még 2 héttel ezelőtt adta nekem egy kérdéssel, amire a válaszom igen volt. Aztán elkezdődtek a telefonhívások, és mindez elfelejtődött. Elő veszem, és a mutatóujjamra húzom. Szemem megcsillan az apró rubinon. Boldogan gondolok Samre, és hogy most mennyire boldog lehet, bár hova is menjenek Dean-nel. Ha visszajön, akkor hozzá megyek, és soha többé nem leszek egyedül.
Valami azt súgja, hogy nem lesz több rémálma a leendő férjemnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése