5.fejezet Megbocsátás

/Castiel szemszöge/

Az erő löket ami Pippa érkezését jelenti a földre kényszerít.
Olyan erős az angyal, hogy a szoba falai nem bírják, elkezdenek repedezni.
- Pippa!- szól rá Jeremiel.
A fényáradatot, mintha csak vissza tuszkolták volna abba a dobozba amiben eddig volt, azonnal eltűnik.
Helyette egy körülbelül velem egyidős lány áll a szobában. A szőke haja egészen a háta közepéig ér, az arcvonásai szinte tökéletesek.
Sokkal inkább emlékeztet egy márvány szoborra mint ember arcra. Olyan mintha minden egyes részletet megterveztek volna. Egyszerű ruha van rajta, egy farmer, egy póló, és egy farmer dzseki.
De én a ruhákon át is látom, mennyire tökéletes az alakja.
- Jeremiel, meglepődtem, hogy hívtál!- fordul félig Jeremiel felé, de félig engem figyel. A hangján egyaránt hallom a tiszteletet és az undort. Jeremiel elmosolyodik és felém mutat.
- Pippa!- sóhajtom a nevét. A lány felém fordul és gyerekesen elmosolyodik.
A fagyos félelem amit pár másodperccel ezelőtt éreztem teljesen eltűnink. Egyszerűen képtelenségnek tartom, hogy egy ilyen ártatlan, gyönyörű lány képes lenne ártani neki.
- Castiel, örülök hogy látlak!- a hangja őszintének tűnik bár kétlem, hogy igazat mond. Őt arra képezték ki, hogy hazudjon, hogy megtévessze az embereket.
Évezredekig lent állomásozott a földön, figyelt, csendben. Az volt a dolga, hogy figyelje a lent szolgáló angyalokat és jelentse, a valakivel baj van.
Akkor eljöttek az illetőért az angyalok és nem láttuk többet. Sokáig dolgoztam vele, sokáig úgy gondolkoztam mint ő.
Akinek nincs hite, nincs joga az élethez!
Csakhogy idővel megtanultam, hogy nem biztos, hogy az a helyes ha minden angyalt megölünk aki ellenszegül.
- És miért is vagyok itt?- kérdezi Pippa Jeremieltől,de még mindig engem néz. A szeme tele van csodálattal és egyben gyűlölettel is.
- Rám Cas nem hallgat, ember akar maradni. Szóval gondoltam te is elbeszélgetsz vele.- amint Pippa meghallja mi a terve Jeremielnek értetlenül rá néz.
Látszik Pippán, hogy nem tudja eldönteni, hogy mi legyen.
- Rendben, de akkor hagyj magamra, vele!- egyezik bele végül. Jeremiel elmosolyodik, és a következő pillanatban már sehol sincs.
Amint Jeremiel eltűnik Pippa kifújja, és az ágyra veti magát.
Nem értem a viselkedését, azt hittem, hogy amint Jer eltűnik azonnal neki lát a kínzásomnak.
De nem teszi. Inkább az ágyon ül és az egyik párnámat csodálja.
A meglepetéstől meg sem bírok szólalni. Nem értem, hogy, hogy fordulhatott a saját családja ellen?
Hiszen parancsba adták neki, hogy addig kínozzon amíg vissza nem megyek. De nem teszi!
- Milyen érzés aludni?- kérdezi elmerülve a párnám nézésében. Nem értem a kérdését. Szinte olyan mintha vágyna az alvásra.
- Tessék?- kérdezem a lehető legóvatosabb hangnemen. Ez az egész túl zavaros számomra.
- Mint már te is rájöhettél volna, nem lesz itt semmilyen kínozgatás sem. Csak azért maradok, hogy Jeremiel ne gyanakodjon. De amint letelt a két óra már itt sem vagyok!- mondja, de közben még mindig a párnámat bámulja. Hallom, hogy mit mond, de nem tudom felfogni.
Pippa mint jó angyal?
Ez nekem ez túl sok. Eddig ő volt a legelhivatottabb a legmegbízhatóbb angyal akit valaha is ismertem.
És most a parancs ellen fordul? Mégis miért tenne ilyet?
- Meg van rá az okom, rendben? – válaszol ideges hangon Pippa.
Lassan kezdem felfogni, hogy nem vagyok veszélyben, semmi sem fenyeget. A fagyott végtagjaim kezdenek felengedni.
-Szóval milyen érzés aludni?- tér vissza a kérdésére Pippa. Hallom a hangjából a vágyakozást, de úgy döntök, hogy nem említem meg neki.
Nem tudom eldönteni, hogy mi tévő legyek. Még egy angyallal sem találkoztam aki megtagadta volna a parancsot.
-Kivéve Annát.-
Főleg most, hogy már csak páran maradtak egymásnak, most még jobban össze kéne tartaniuk.
Jeremiel és Pippa pedig különösen közel álltak egymáshoz. Tehát valamilyen egészen nagynak kell lennie, hogy Pippa ellene fordult.
Lassan az ágy felé kezdek sétálni. A testem minden egyes porcikája tiltakozik, hogy leüljek mellé, de én nem hallgatok rá.
Győzködöm magamat, hogy Pippa nem akar bántani, de minden egyes lépéssel tisztábban emlékszem mit tett velem.
Az emlék képek olyan rohamosan rohannak meg, hogy nincs időm ellenállni nekik.
A fájdalomtól felnyögök és akaratlanul is a szívemhez kapok.
Látom magamat és Pippát egy sötét szobában, én ki vagyok kötve egy székhez egy olajból öntött kör közepén. Pippa a körön kívül áll, de ez nem akadályozza meg semmiben. Valamit kérdez tőlem, de az emlék kép túl homályos ahhoz, hogy értsem miről van szó.
Aztán megmarkol valamit a levegőben én pedig felordítok a fájdalmamban.
Pippa tovább beszél de a kezét nem engedi ki, még mindig markol valamit. Én még egy ideig ordítok, de aztán már nincs több erőm megszólalni.
Már csak néha, néha felnyögök, de megszólalni már nem tudok.
Az emléktől megborzongok, még most is érzem a fájdalmat.
Pippa valószínűleg észre veszi ezt, mert elmosolyodik.
- Ezek az emberi érzések.. Mindig elkápráztattak, hogy mennyire erősek.- morfondírozik a selymes hangján.
Bizonytalanul megállok és Pippára nézek.
- Mégis mi történt veled? Mind ketten emlékszünk, hogy mennyire odaadóan harcoltál. Most mért tagadtad meg a parancsot? – kérdezem, a hangom remeg az emlék idézte fájdalomtól.
- Sok minden történt azóta, hogy elmentél Cas.- sóhajt fel Pippa.
Feláll az ágyról és elkezd fel alá sétálni a szobában. Ebben a helyzetben annyira törékenynek tűnik, hogy mint az előbb ebben a pillanatban is elszáll minden félelmem. Megtörten az ágyra ülök.
- Sokan mondták már. De senki sem akar pontosabb magyarázatot adni.- suttogom magam elé. Pippa bizonytalanul mellém sétál és leül. A közelségétől akaratlanul is megmerevedek. Érzem a testéből áradó energiát, érzem az illatát.
Annyira gyönyörű ez a feltétlen erő ami belőle árad!
- Sajnálom Cas. Mindent sajnálok! – nyújtja felém a kezét. Ettől a mozdulattól megint vissza tér az emlék kép, de most próbálom nem mutatni.
Gyorsan arrébb húzódok Pippa elől.
Amint Pippa észre veszi ezt a kezét erőtlenül maga mellé ejti.
- Én is sajnálom.. – suttogom neki. Mostanra már rá jövök, hogy Pippától nem kell tartanom. Ő már nem az a lány akit eddig ismertem.
- Szóval az alvás mi? Elég szörnyű, ami azt illeti.- próbálom egy jobb témára terelni a beszélgetést. Pippa elmosolyodik, látom a szemén, hogy hálás amiért nem beszélünk többet róla.
- Hát van akinek nem is annyira szörnyű. Van aki szereti.- mondja Pippa még mindig mosolyogva. Tudom,hogy a szavai mögött van valami amiről nem tudok, de nem tudom megfejteni. Pip bizonytalanul felemeli a kezét.
Próbálok mozdulatlan maradni de az emlék képek most olyan valósak, hogy nehezen tudom megkülönböztetni a valóságtól. Pippa lassan a térdemre ejti a kezét.
- Hiányzol Cas. Mindannyiunknak! Kérlek, Gyere vissza! – kéri. A szemem elhomályosodik és érzem ahogyan elönti a testemet az elkeseredettségtől.
- Nem mehetek, sajnálom.- sajnálkozok. A kezem lassan a kezére teszem. Pár pillanatig újra érzem az angyali erőt ami minden egyes alkalommal eltöltött amikor lejöttem a földre.
- Hát letelt a két óra. Azt hiszem most mennem kell.- áll fel Pippa a kezét kicsúsztatva az enyém alól.
A csodálatos érzés amit éreztem azonnal eltűnik.
Pippa még utoljára rám mosolyog és utána ő is eltűnik.