/Sarah szemszöge/
- Hallottad ezt?- kérdezem Deantől. Mintha hallottam volna ahogyan Castiel felordít. A gyomrom görcsölni kezd a kezem pedig megdermed a félelemtől.
- Igen. Azt hiszem, Cas volt az – mondja Dean de látszik rajta, hogy egy kicsit sem aggódik. Látszólag ő még mindig abban a tudatban van, hogy Cas meg tudja védeni magát.
De már nem olyan kemény. Amióta elvesztette az „angyaliságát” mintha megtört volna.
De persze ez érthető is! Hiszen elvesztette a családját, az otthonát, az életét. Mindenét!
Ha én veszteném el a bátyáimat fogalmam sincs mihez kezdenék.
- Dean kérlek!- szólok rá parancsoló hangnemben. Dean rám néz és utána bólint.
- Rendben!- mondja és még egy utolsó kötést tesz Sam lábára majd feláll az asztaltól.
/Castiel szemszöge/
Már homályosan látok a fájdalomtól. Mindent eltompít az éles fájdalom. Homályosan látom, hogy Jeremiel le térdel mellém.
- Cas. Mondj igent és én vissza változtatlak.- mondja nyugodtan.
- Sarah!- nyögöm. Hirtelen rá jövök, hogy ha igent mondok, ha újra angyal leszek többet nem látom se Sarahát se a fiukat. Tudom, hogy lehetőségem van vissza kapni a családomat, de ugyanakkor elveszíteném a másikat. Jeremiel látszólag megérti, hogy miért nem mondok igent, mert kinyújtja felém a kezét
- Jézus Cas, te aztán tényleg ember lettél.– éppen megérintene mikor Dean tűnik fel a folyosón.
- Hé, mit csinálsz vele?- kérdezi és felénk fut. Rá akarok szólni, hogy ne jöjjön közelebb de nem tudok megszólalni. Megragadja Jeremiel vállát és hátra taszítja. Legalábbis taszítaná, de Jeremiel éppen, hogy csak meginog. Dean viszont hátra tántorog, elveszti az egyensúlyát. Jeremiel feláll és elkezd az irányába sétálni.
- Ez aranyos! Mármint te, egy ember megvéded őt tőlem? Hisz én a jófiú vagyok!- kiált rá.
- Jeremiel!- szólok rá. A fájdalom hirtelen enyhülni kezd, mikor rá jövök, hogy Sarah nem lehet akkor bajban ha Dean feltudott jönni. Lassan kezdem vissza nyerni a látásomat és már tompul a fájdalom is.
- Mi az testvér? Talán félted a barátodat?- kérdezi tőlem, és hirtelen behúz egyet Deannek. Dean az ütés erejétől a földre esik.
/Sarah szemszöge/
Miután Dean elment bekötöztem Sam hasát és rendbe tettem a lábát. Már csak a válla maradt de azt csak akkor fogom tudni megcsinálni amikor már felébredt.
Így az utazó táskájáért nyúlok, hogy megnézzem mégis mibe keveredett a bátyám, hogy így került haza.
De a táskában nem találok semmi mást csak a szokásos vadász holmikat: egy puskát sóval töltve, Ruby kését, pár ruhát, egy térképet és még pár fegyvert. Aggódva Sam felé nézek.
Ha anyánk nem halt volna meg gyerek korunkban vajon milyen életünk lenne most?
Sam biztos elvette volna Jessicat, Dean pedig valószínűleg autószerelő műhelyt nyitott volna. Csak én nem tudom elképzelni az életemet a vadászat nélkül. A bátyáim utálják, hogy így kell élnünk. Hogy állandóan bujkálunk, félünk. De engem ez nem zavar. A legfontosabb a család, és ha veled vannak addig neked van a legcsodásabb életed a világon! mondta mindig apa amikor Sam kiskorában panaszkodott, hogy nincs rendes életünk. Persze Dean egyet értett apával, mert ő mindig egyet értett mindenben ha apáról van szó.
- Sarah?- hallom Sam hangját az asztalról. Tehát magához tért! lélegzek fel megkönnyebbülve.
- Hála égnek Sam! – futok oda hozzá. Sápadtabb mint amilyennek valaha láttam és látszik az arcán,hogy pokolian szenved de legalább életben van. Gyorsan felültetem és hozok neki egy kis vizet.
– A lábadból kiszedtük a golyót a hasadat pedig bekötöttem. Rendbe fogsz jönni! – nyugtatom kényszeresen amíg átsegítem a kanapéra.
- Tettük? Dean tud róla, hogy itthon vagyok? –kérdezi Sam bosszúsan. Nem tudom miért zavarja ez, de egy kicsit kezd idegesíteni, hogy majdnem meghalt, de máris Dean miatt aggódik. Bólintok, erre Sam toppant egyet dühösen a lábával.
- A rohadt életbe, nem fog elengedni többet!- bosszankodik. Majdnem felnevetek mikor meghallom. Már régen a saját életét éli, de még mindig Dean a főnök.
- Mi lenne ha előbb rendbe tennélek aztán majd aggódhatsz Dean miatt! – szegezem neki a kérdést és elveszek egy kis gézt és egy rongyot az asztalról, hogy kiszedjem a golyót a vállából.
/Castiel szemszöge/
.
- Jeremiel!- most már kiálltok. Lassan feltápászkodok. Még mindig fáj a fejem, de az már semmiség ahhoz képest amit percekkel ezelőtt éreztem. Jeremiel felém fordul és elmosolyodik.
- Rendben na! Csak vicceltem! – próbál nyugtatni, mert látja milyen dühös vagyok.
- Hogy mered bántani őt?! – ordítok rá. Jeremiel hátrál egy lépést.
Jobban is teszi!
Dean, Sam és Sarah! Ők a családom. Ők ott voltak amikor az igazi családom „kirúgott”. És miért? Mert az embereket védtem!
- Castiel, igazad van. Nem volt jogunk ezt tenni veled! Sajnálom.- próbál békíteni Jeremiel. Hirtelen már nem érdekel, hogy tisztelettel kellene vele beszélnem. Mégis miért kellene? Nekem ő senkim.
- Nem tényleg nem volt.. A válaszom: Nem! És most tűnjél innen!- kiabálok rá. Nem hagyom itt a családomat Értük, hogy is gondolhattam, hogy bele egyezek.
- Castiel! Ezt még megbánod! – figyelmeztet Jeremiel .
- Én? Nem, nem hiszem, hogy megfogom. – térek át egy kedvesebb hangnemre. Most,hogy már tudom, mit fogok.. vagyis mit nem fogok tenni egészen tiszta lett a fejem. – Menj innen, vagy itt ragadsz!- utasítom. Bár már nincs angyali erőm, de azért még mindig tudok egy-két varázslatot ami csapdába ejti őket. Jeremiel beláthatta, hogy most nem győzhet mert bólint.
-Cas, vagy igent mondasz, vagy mindenki akit szeretsz, meghal!- figyelmeztet. Érzem a hangneméből, hogy ez inkább egy baráti tanács, mint fenyegetés. De nem érdekel!
- Jeremiel, tudod, hogy mire vagyok képes! Tudod, hogy mi volt a feladatom mielőtt leküldtek volna- most én figyelmeztetem őt. Jeremiel össze rezzen, innen tudom, hogy emlékszik mi volt a feladatom.
- A lánnyal foguk kezdeni!- búcsúzik el. A következő pillantásban már csak én és Dean vagyunk a folyosón.
/Sarah szemszöge/
-Basszus Sarah! Ez fáj.- nyavalyog Sam. Idegesen felé nyújtom a whiskys üveget, hogy legalább addig maradjon csendben amíg iszik. Sam elvigyorodik és meghúzza az üveget. Így vissza térhetek a sebe tisztításához.
- Rendben, nincs golyó benne. Csak össze kell varrnom és kész vagy.- nyugtatom meg.
- Csinálja inkább Dean. Ő tudja, hogy kell bevarrni egy sebet!- kéri Sam. Dühösen a sérült vállába bokszolok mire ő felkiált. Sértődötten állok fel.
- Vagy megcsinálom én, vagy amire Dean ide ér már nem lesz karod!- vágom hozzá a vizes rongyot. Ő felnevet és megpaskolja a mellette levő üres helyet a kanapén.
- Kérlek Sarah, varrd be a sebem!- kér meg ünnepélyesen. Elmosolyodok és vissza ülök mellé. Mindig tudta, hogy, hogy kell bocsánatot kérni. Neki látok a seb össze varrásának.
Mikor végzek vele gyorsan lemosom alkohollal a seb környékét. Megelégedve nézek végig a munkámon.
- Kész vagy!- örvendezek. Sam feláll és a táskájához lép.
- Kösz Sarah!- sóhajt fel.
- Szóval, mit csináltál? – kérdezem tőle kíváncsian.
/Castiel szemszöge/
Amint Jeremiel eltűnik Dean felé sietek.
-Dean jól vagy?- nyújtom neki a kezemet.
- Wáo, Cas nem semmi barátaid vannak neked. – fogadja el a kezem. Ők a családom! Akarom kijavítani de aztán rá jövök, hogy már ők rég nem a családom.
- Sok mindent kell elmagyaráznod.. Egy üveg sör mellett.- dönt Dean és elsétál a nappali felé.
Én viszont nem mozdulok. Nem tudom el hinni, hogy mit tettem. Jeremielnek igaza van. Tudom, hogy, hogy vesznek rá embereket az angyalok valamire.
A családdal kezdik aztán a barátok, aztán az ismerősök, utána pedig azok az emberek akivel valaha is szóba álltál. szomszédok, eladók.. Mindenkit akit valaha is ismertél megölnek. Mikor leérek a nappaliba Dean már Sam mellett ül a kanapén sört iszogatva.
- Sam? Mikor jöttél vissza? És mi történt veled? – kérdezem csodálkozva mikor meglátom a sebeit.
- Nos, volt egy kis össze tűzésem a helyi hatóságokkal..- kezd bele Sam, de Dean belé fojtja a szót.
- Rendben Sam rá jöttünk, hogy mekkora hülye voltál. De most Cas szeretne mondani valamit.- fordul felém Dean. Ebben a pillanatban sétál be a szobába Sarah.
Azonnal megdermedek. Sarah annyira gyönyörű, annyira törékeny. Amint meglát elmosolyodik.
- Cas!- ahogyan kimondja a nevemet.. Ennél csodálatosabb hangot még nem hallottam. Azt hittem, hogy az angyalok hangja a legszebb, de most már tudom, hogy tévedtem.
- Szóval mi történt?- kérdezi Sam kíváncsian. Egyszerűen nem tudom, levenni a szememet Sarahról.
Annyira selymes a haja,olyan könnyedén hull a vállára. A barna haja remekül áll a mély kék szeméhez. Olyan kék a szeme mint az óceánnak, vagy inkább mint az égnek.
Hetekig tudnám bámulni a szemeit.
-Castiel! Mi történt?- szól rám most már hangosabban Sam. Végre el tudom venni a szememet Sarahról.
-Igen, persze, hogy mi történt!- próbálok másra is gondolni, mint Sarah selymes bőrére és a gyönyörű szemére.
- Beavathatnál minket is! – kéri Sam még egyszer. Sóhajtok egyet és leülök a kanapéra, mert tudom hogy hosszú ideig fogok beszélni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése