4.fejezet Az igazi vagyont a család jelenti

/Castiel szemszöge/

- Tehát Cas fontosabb minthogy majdnem meghaltam mi?- kérdezi sértődötten Sam.
- Cas is majdnem meghalt, pont az előbb.- mondja Dean. Mikor Sarah meghallja halkan felkiált.
-Szóval ő fontosabb.- duzzog tovább Sam.
- Oké, fogtuk, hogy megvagy sértődve. Most inkább Cas beszéljen. – adja át nekem a szót. De bár ne tenné! Mert fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék nekik.
Valószínüleg azzal, hogy nemet mondtam Jeremielnek, veszélybe sodortam az életüket.
Persze ez nem újdonság, mert szinte állandóan veszélyben vannak, de talán ennyire még sohasem voltak.
Mert mostantól a menny legjobb harcosai csak azzal fogják tölteni az idejüket, hogy elkapják őket.
Miattam kerültek ekkora bajban. Mert ők befogadtak mikor senkim sem volt.
- Sajnálom srácok.- tudom, hogy sokkal többet kellene mondanom mint egy sima „bocs, hogy valószínűleg porrá fogna zúzni titeket,miattam”, de nem megy.
- Mégis mit?- kérdezi tőlem Sarah.
- Cas, mi folyik itt? – kérdezi már Sam is, aki látszólag már elfelejtette, hogy mennyire megbántottuk az érzéseit.
Képtelen vagyok válaszolni nekik. A pillantásom újra Sarahra esik és ezentúl már nem tudok másra oda figyelni, csak rá.
Érzem, hogy a többiek engem bámulnak, de nem érdekel.
- Cas!- kiállt rám Dean. Végre –nagy nehezen- sikerül levennem a szemem Sarahról. Sam illedelmesen másfelé néz, de Dean egyenesen a szemembe néz. Látom hogy mennyire elítél.
Akaratlanul is felállok és hátrálok pár lépést. Mikor ezt Sam észre veszi idétlenül felröhög, de nem fűz hozzá másmilyen megjegyzést.
Csak Sarah áll még mindig ugyanott. Ezzel a pár lépéssel veszélyesen közel kerülök hozzá, így már érzem az illatát is. Hasonlít a rózsáéhoz, de annál sokkal erősebb. Bizonyára Sarah is megérezte, hogy túl közel állunk egymáshoz, mert gyorsan megkerül és leül a kanapéra.
A járása annyira könnyed, olyan mintha suhanna. Rögtön elkapom róla a pillantásomat, mert tudom ha csak egy kicsit is tovább nézem, nem leszek képes uralkodni magamon.
- Rendben akkor kezdem én.- veszi át a szót Dean, mert belátja, hogy valószínűleg nem fog még egyhamar szóra bírni.
- Pár nappal ezelőtt megkeresett egy fickó. Azt mondta sürgősen beszélnie kell Castiellel, mert ha nem teszi mindannyiunk meghalhat. Először nem akartam hinni neki, de aztán olyan dolgokról is beszélt amiről egy démon nem tudhatott volna. Még mindig nem bíztam benne, de azt mondta, hogy segíthet Casen.- mondja bűnbánóan Dean. Igen, ez a módszer vall, az angyalokra. Azokkal a dolgokkal kerülnek közel az emberekhez, amikkel biztos a "győzelem".
- Valószínüleg Jeremiel volt, csak egy másik porthüvelyben.. De mégis, hogy értette, hogy segíthet rajtam?- kérdezem elbizonytalanodva.
- Ugyan már, Cas. Szerinted nem halljuk, hogy éjszakánként ordibálva kelsz fel egy rémálomból? Vagy nem vesszük észre, hogy majdnem halálra kínoznak az emberi érzéseid?!- kérdezi Sam. Lehorgasztom a fejemet, mert egy kicsit sem vágytam rá, hogy felfedezzék milyen gyenge is vagyok mostanság.
- Szóval azt mondta eltünteti az érzéseidet, a rémálmaidat, mindent. Így bele mentem, hogy találkozz vele. Már látom, hogy nem kellett volna.- veszi vissza a szót Dean. Nem hibáztatom. Az angyalok mindig is tudták, hogy hogy kell az emberekre hatni
- De mégis ki az a Jeremiel?- kérdezi most Sarah. A hangja ugyanolyan hatással van rám, mint legelőször, de most már tudom kontrollálni magamat.
- A testvérem. Vissza akart vinni a mennybe.- válaszolok neki, de nem fordulok felé. Félek, hogy nem tudnám tovább fojtani a beszédet.
De végül mégis csak Sarahra nézek, nem tudok tovább uralkodni magamon. Látom Sarah szemén a félelmet amikor meghallja a testvérem szándékát.
Ő elsőre felfogta mit jelent ez, mikor én majdnem túl későn vettem észre.
- És ez azért rossz, mert?- kérdezi Sam. Egyikünk sem válaszol neki. Ebben a percben Sarah és én némán kommunikálunk egymással. Mind ketten tudjuk mennyire fontos a másiknak, mind ketten átérezzük azt a fájdalmat ami a másik elvesztésével járna.
- Mert ha Cas vissza megy akkor soha többet nem látjuk.- mondja Sarah de még mindig engem néz.
- És vissza mész?- kérdezi Dean. Hallom a hangján a kétségbeesést. Tudom, hogy talán ő az egyetlen ebben a szobában aki megérti mennyire fontos ez nekem.
Csak ő értheti meg, hogy mit jelent nekem az, hogy esélyt kapok vissza térni a családomhoz. Szomorúan rá nézek Deanre.
- Nem. Itt maradok.- mondom. Sam elvigyorodik, Dean pedig értetlenül néz rám, tudom, hogy neki teljesen szokatlan az, hogy nem a családot választom.
- Jobb is, nem lett volna kit szívatnom ha elmentél volna.- jegyzi meg Sam viccesen, de most semelyikünk sem nevet. Mikor újra Sarahra nézek látom az arcán az önelégültséget.
Mind azt hiszik, hogy jót jelent, az hogy itt maradtam!
- Hát nem értitek? Azzal, hogy nemet mondtam mindannyitokat veszélybe sodortam!- és jelentőség teljesen Deanre nézek. Ő ott volt amikor Jeremiel elment, ő hallotta, hogy mit mondott.
- Az egész életünk a veszélyből áll.- legyint Sarah. – És egyébként is miért akart vissza vinni?
- Mert fent szükségük van rá. Nélküle nem boldogulnak.- mondja Dean, és némi büszkeséget vélek kihallani a hangjából, de nem vagyok biztos benne, hogy csak nem beképzeltem-e. Mint az előbb, most is Sarahnak esik le először, hogy ez mit jelent.
- Szóval nélküled semmijük sincs. Azaz mindent elkövetnek, hogy megszerezzenek. Még ha ez néhány ember halálával is jár!- ismeri fel a helyzetet.
Szomorúan bólintok.
-Akkor majd jobban fogunk vigyázni, ennyi az egész!- veti fel Sam. Dean helyeslően bólogat, csak Sarah marad komoly.
- Fiúk, a menny összes angyala azon lesz, hogy Cast elvegye tőlünk és nem ijednek vissza semmilyen módtól sem. Szerintem ez egy kicsit komplikáltabb lesz minthogy „egy kicsit majd jobban vigyázunk”.
– Nem is értem, hogy miért vitázunk még erről.. Nem fogom hagyni, hogy bajotok essen. Holnap felkeresem Jert és fel megyek vele.- mondom nekik. Ahogyan végig nézek rajtuk jövök rá, hogy mennyire fognak hiányozni nekem. Nem is tudom, hogy, hogy fogok élni anélkül, hogy ne kelljek mindig égett tojásszagra, ami Sam reggeli idejét jelzi, vagy, hogy hogyan fogok ezentúl elaludni úgy, hogy ne halljam ahogyan Dean éppen Bobbyval vagy valamilyen más vadásszal kiabál az aznapi pókerpartiról telefonon. De legjobban az fog hiányozni amikor, Sarah reggel elsétál az ajtóm előtt egy szál törölközőben a fürdőszoba felé.
- Mi?! Nem, azt nem teheted.- jelenti ki Sam. Elmosolyodok azon, hogy azt hiszi megtud állítani. Mindig is alulbecsülte az angyalokat..
- Szóval inkább bujkálnátok velem az egész hátralévő életetekben minthogy nélkülem folytatnátok?-kérdezem meglepődve amikor Dean és Sarah arcán is ugyanazt a tiltakozást látom mint Samén.

/Sarah szemszöge/
Ez meg miféle hülye kérdés?
Én ha kellene akár a pokolba is követném, csakhogy vele legyek. Tudom, hogy képtelen lennék anélkül felkelni reggel, hogy tudom ő nincs a következő szobában.
Túlságosan fontos számomra, hogy az ő érdekeit tartsam a szemem előtt.
Már hónapokkal ezelőtt rá jöttem, hogy ha nagyon akarnék – némi segítséggel- megtudnék idézni egy angyalt és kényszeríthetném arra, hogy adják vissza neki a lelkét. De nem tettem.
Bár minden éjszaka amikor arra ébredek, hogy üvölt fájdalmában olyan mintha egy kést szúrnának a szívembe, de inkább hallgatom a szenvedését minthogy ne halljam egyáltalán.
Szörnyen önző vagyok, tudom!
De már mondtam, túl fontos ő nekem ahhoz, hogy az ő érdekeit tartsam szem előtt.
Csöndesen bólintok, hogy én kész vagyok feladni az eddigi életemet érte, még ha meg is kedveltem ezt a házat. Sam gondolkodás nélkül igent válaszol, csak Dean marad csendben.
Rögtön rá jövök, hogy az esélyeinket latolgatja.
Tudom, hogy szereti Castielt, de neki mindig az első a család.
A vér szerinti.
Így ha úgy látja túl sok kockázattal járna, nem megy bele.
És ha ő nemet mond, akkor én sem és Sam sem egyezett bele.
- A fenébe Dean, ő Cas! – Sam majdhogynem ordít. Mint mindig, most is Sam az aki elkezd veszekedni.
- Hát nem érted? Te nem hallottad azt az angyalt. Tényleg nagyon komolyan gondolják.- szól vissza Dean.
Hirtelen nagyon elegem lett mindenből! Castiel már nem is számolom hányszor mentett meg, hányszor kockáztatta a saját életét miértünk! És most Dean arra nem képes, hogy legalább úgy tegyen mint akit érdekel a jövője!
- Rendben ha te nem jössz, akkor nem! De mi Castiellel most azonnal elhúzunk, mert valószínűleg már tele van a környék angyalokkal! – kiabálok rá én is. Már indulok is fel a lépcsőn de Cas elállja az utam.

/Castiel szemszöge/

- Sarah tudod, hogy ez egy..- de a torkomra fagy a szó, mikor meglátom Sarah szemét. Rá jövök, hogy még sohasem álltunk ilyen közel egymáshoz. Ha kinyújtanám a kezem szinte meg is tudnám érinteni.
- Castiel én értem már kevesebbért is tűzbe mentetek már nem is számolom hányszor. Most ezt mért ne tehetnénk meg érted?- kérdezi teljes felháborodással Sam.
- De ez most nem ugyanaz!- tiltakozok. Nem értik meg, hogy ez mennyire komoly ügy.
- Cas, igazuk van. Te is megtennéd értünk ugyanezt. Sajnálom, hogy kételkedtem- néz rám Dean. Látom a szemén, hogy az a kevés kétkedés amit eddig érzett, már teljesen eltűnt.
A szívem egyik fele repesett az örömtől a másik, meg most azonnal bele menne Jeremiel ajánlatába.

/Sarah szemszöge/

Hát mégis van igazság a földön!
Látom Castielen, hogy bár örül a döntésnek mégis szomorú. Hirtelen vágyat érzek, hogy megérintsem, hogy biztosítsam róla semmi baj, minden rendben lesz.
De félek, hogy ez a bátyáimnak túl sok lenne.
- Szóval már itt vannak az angyalok?- kérdezi Sam. Elmosolyodok mikor meghallom a Sam kérdését. Amint megvan a feladat, már csak arra tud koncentrálni. Mindenki a szobában Cas felé fordul. Ő lehunyja a szemét és koncentrál.
Ezalatt a pár másodpercig elmerülök az arca csodálásában.
- Sarah, hoznál egy üveg sört?- kérdezi Dean zavartan. Ekkor jövök rá, hogy a két bátyám eddig engem nézett. Elpirosodok és szinte kirohanok a szobából.
Mikor vissza térek a bátyáim már egyedül vannak.
- Hol van Cas? –kérdezem aggódva.
- Fáradt volt, azt mondta alszik egyet. – biztosít róla Dean, hogy Cas jól van.
Tehát nincs angyal veszély lélegzek fel.
De ez azért egy kicsit vicces!
Mikor kicsi voltam apa mindig azt mondta, ne félj attól ami a sötétben van, az angyalok vigyáznak rád! És most előlük bujkálunk. Ezek szerint már a jó sem igazán jó? Akkor mégis miben higgyek? Már semmim sem maradt, semmim sincs amiből új erőt meríthetnék.
De ott van Castiel!
Súgja az agyam automatikusan. A gondolatra elmosolyodok, de nem lesz jobb kedvem. Igen itt van Castiel, de meddig? Előbb vagy utóbb úgy is elfogják venni tőlem. Vagy az angyalok,vagy valamilyen démon, vagy éppen a bátyáim fognak úgy dönteni, hogy nem kell már ő ide.
Magamba zuhanva huppanok le a kanapéra. A sört amit az előbb az asztalra tettem, most a kezembe veszem és megpróbálom kinyitni. De Sam kiveszi a kezemből.
- Sam!- kiáltok rá felháborodva. Sam elmosolyodik és Dean felé kacsint aki a szoba túlsó felén van és egy térképet nézeget. Persze most felkapja a fejét!
- Ez a jó kislányoknak jár, és a télapó úgy hallotta hogy ebben az évben rendetlenséget hagytál a szobádban.- dorgál meg Sam. Bármennyire is rossz kedvem van muszáj elnevetnem magamat. Dean sem állja meg nevetés nélkül, és pár perc múlva már mind a hárman nevetünk.

/Castiel szemszöge/

Miután leellenőriztem a környéket, és megállapítottam, hogy a közelben nincsenek angyalok a fiúk elkezdtek célozgatni rá, hogy most jobb ha felmegyek és nem maradok tovább a húgukkal egy szobában.
Mikor becsukom a szobám ajtaját, jövök csak rá mekkora hülye vagyok!
Mégis miért maradtam itt lent?
Hiszen eddig egyetlen egy napot sem töltöttem el úgy, hogy ne rimánkodjak az angyaloknak, vegyenek vissza.
Bármit megadtam volna azért, hogy vissza térhessek, bármit. És most, hogy itt a lehetőség és én csak eldobom magamtól. Mert hirtelen túlságosan is ember szeretnék maradni?!
- Én sem értem az indokaidat..- hallatszódig fel Jeremiel hangja mögöttem. Olyan gyorsan fordulok meg a tengelyem körül, hogy bele fájdul a fejem.
Nem értem mi történhetett, végig néztem az ötven kilométeres körzetet és egyetlen angyal sem volt a közelben. Azt megéreztem volna. Éreztem volna a belőlük áradó energiát, hallottam volna a csodás hangjukat, láttam volna a fényességüket. De nem láttam!
- Hogyan?- kérdezem Jeremieltől. Rögtön megérti mire értem , és elmosolyodik.
- Nos mióta nem voltál fenn, történt egy és más. Okosabbak lettünk. Sok mindent megtudunk tenni, ami azelőtt lehetetlennek hittünk.- érzem a hangja mögött a kegyetlen utalást.
- A válaszom még mindig ugyanaz: Itt maradok a földön.- sajnos egyáltalán nem érzem magamat olyan biztosnak a döntésemben mint hangzik.
- Ugyan már Cas! Mind ketten tudjuk, hogy miért vagy még mindig itt.
- Igen. Mert elárultátok az emberiséget és mikor erre rájöttem először megkínoztatok majd kivetettek.Mint egy kutyát!- kiáltom rá.
- Nos én a lányra gondoltam!- mosolyodik el nyálasan Jeremiel. Amint említésre kerül Sarah azonnal megmerevedek.
- Szóval ez az új taktika? Megölitek a testvéreket? Akik fontosak nekem? És utána? Szerinted majd egy zokszó nélkül vissza állok a seregbe?!- kérdezem megvetéssel tőle. Látszik rajta, hogy nincs hozzá szokva az ilyen hangnemhez. A mostani porthüvelye egészen más mint az igazi személyisége.
Egy maximum tizenöt éves kis srácba bújt bele, kinek szőke haja és kék szeme van. Az arcvonásai olyan lágyak, hogyha nem növesztett volna egy kis borostát szinte mindenki tíz évesnek tippelné.
- Ó, nem! Az igaz, hogy megfogjuk ölni a testvéreket de ez csak a végső megoldás. Először emberölés nélkül próbálunk rád hatni.- mosolyodik el Jeremiel. Össze rezzenek mikor meghallom a szavait. Tehát tényleg újak lettek a módszerek…
- Hogy mi? –kérdezem értetlenül.
- Tudod Cas ha nem használ a szép szó olykor be kell keményíteni.. Néha kell néhány nehéz döntést hoznunk a csapat érdekében. Tudom, hogy ezt te nem engedted volna ha fordított lenne a helyzet, de mivel egyenlőre én vagyok a kapitány.. - mikor rá jövök, hogy mi a terve, gyorsan felmérem az ajtó és a köztem lévő távolságot és kiszámítom, hogy mennyi idő lenne eljutnom odáig.
- Nem, ezt nem teheted!- kiáltok rá! A hangom remeg a félelemtől, de próbálom nem mutatni. Jeremiel felnevet.
- Ó dehogynem! És, hogy bebizonyítsam, meg is teszem!- behunyja a szemét és kinyújtja mindkét kezét.
- Ne, kérlek.- szinte könyörgök neki.
- Utolsó esély, hogy igent mondj- nyitja fel félig az egyik szemét. Teljesen lefagyok. A félelem mint jéghideg penge hasít végig a testemen. Már értem mire értik amikor azt mondják az „ereiben megfagy a vér”.
A szívverésem felgyorsul a testem elönt adrenalinnal, mintha azt mondaná „bocsi, én csak ennyit tudok tenni!”
Csakhogy ez nem elég! Tudom, hogy futnom kellene, de a lábaim nem mozdulnak.
- Hát jó, ha nem hát nem.- egyezik bele Jeremiel. Látszik rajta, hogy rendkívül élvezi a helyzetet.
- Pippa! Igénye vehetném egy kicsit a szolgáltatásaidat?- kiáltja fel a kérdést az égbe Jeremiel.
- Nee!- ordítom Jeremiel képébe, de már késő.
A szoba egy pillanat múlva megtelik fehér fénnyel, ez jelzi az angyal érkezését