2. fejezet Ha hívnak menni kell

/Castiel szemszöge/

És akkor megláttam Őt. Azt hittem, hogy már soha többet nem fogok látni angyalt, de tévedtem.
- Castiel, örülök, hogy találkoztunk!- üdvözöl a testvérem. Még mindig nem öltött ember alakot, így még mindig csak én vagyok képes látni. Bár lenyűgöz a hangja, tudom, hogy Dean dobhártyája nem bírja sokáig a „hangzavart”.
- Jeremiel! – ismerem fel az angyalt. Egykor mikor még fent szolgáltam, őt az egyik legközelebbi testvéremnek tartottam.
- Nincs porthüvelyed?- kérdezem tőle,mert féltem Deant. De amint kiejtem a kérdést már meg is bánom. Emlékszem, hogy mikor még angyal voltam mennyire felidegesített ha nem beszél velem tisztelettel, egy olyan kis semmiség mint az ember. Lehajtom a fejemet, és várom a megrovó szavakat. De mikor újra Jeremielre nézek, már ember alakot öltött az angyal. Bár én még mindig látom az angyal mivoltát is, de Dean már rá nézhet úgy is, hogy meg ne vakulna.
- Bocsánat elfelejtettem, hogy az embereknek kellemetlen a jelenlétem.- mondja a fiú, de látszik rajta, hogy pontosan tudta milyen fájdalmat fog okozni Deannek.
- Hát persze!- hallom Dean ideges hangját a hátam mögött. Ismerem már annyira, hogy tudjam mennyire forró fejű. Tudom ha nem állítom le a végén még megüti a bátyámat.
Figyelmeztetőül felé fordulok, és látom, hogy vérzik a füle. Valószínüleg beszakadt a dobhártyája és lehet, hogy pár ideg is sérült.Ilyen állapotban biztos nem esik neki Jeremielnek.
- Már majdnem elfelejtettem, hogy ezek az emberek mennyire nem tisztelnek minket! Nem is tudom elképzelni, hogy te hogy bírod Cas. – mondja Jeremiel. Elmosolyodok, mert eszembe jut, hogy Jeremiel mennyire szeretett lejárni a földre. Mindig azt mondta, hogy az embereknek túl rövid az életük ahhoz, hogy bármit is alaposan át gondoljanak.
- Örülök, hogy látlak testvér! – lépek közelebb Jeremielhez. Ő is elmosolyodik és tesz egy lépést felém.
- Sajnálom a barátod fülét!- kér megint bocsánatot, de hallom a hangján, hogy legkevésbé sem sajnálja.
- Már megszokta- nyugtatom meg Jeremielt és még hozzá teszem, hogy rá is fért, de ezt már angyal nyelven. Jeremiel felnevet és megveregeti a vállamat.
- Hiányoztál Cas!- jegyzi meg és a szemembe néz.
Végre megint érzem azt a határtalan erőt amit angyal koromban éreztem. Végre megint érzem, hogy képes vagyok bármire. De amint Jeremiel megszakítja a szemkontaktust vége szakad az álomképnek. Pontosan tudom mit csinált az előbb. Átadott egy kicsit az angyal mivoltából. Ez olyan mint amikor az emberek adnak az angyaloknak erőt. Csak ők a lelkük segítségével, az angyalok pedig a szemükkel.
- Nos, talán bemutathatnál minket egymásnak!- jegyzi meg Dean mérgesen. Látszólag még mindig nem tette túl magát az előbbi incidensen.
- Dean ő itt Jeremiel, ő segít a lelkeknek.. hm.. beilleszkedni a mennybe.- mutatom be Deannek Jeremielt. Látszólag Dean nem tud mit kezdeni az információval.
- Tehát te jófiú vagy?- kérdezi kétkedve Jeremieltől. Nehezen tudom eldönteni, hogy üssem meg Deant, vagy csak nevessek rajta.
Hiszen ő egy angyal! Hát persze, hogy jófiú!
- Ó nem kell félned, én itt a jófiú vagyok! – biztosítja Jer, Deant. – És, most túl eshetnénk a kínos „mit keres még egy angyal a házamban” beszélgetést? Szeretnék kettesben maradni Cassel- kérdezi Jer türelmetlenül. Most először merül fel bennem a kérdés, hogy vajon miért jött ide. Az igaz, hogy amikor még angyal voltam elég jóban voltunk, de vesztetünk már el több katonát is. És egyetlen egyet sem látogattunk meg, utána. Kérdően Jeremielre nézek, mert nem akarom feltenni Dean előtt a kérdést. A végén még azt hiszi, hogy Jeremiel rossz célból jött le. Jeremiel látszólag megérti a célzást, mert Dean felé fordul.
- Magukra hagynád egy kicsit apucit és anyucit, hogy felnőtt dolgokról beszélgessenek? – kérdezi gúnyosan tőle. Látom, hogy Dean először nagyon felhúzza magát de aztán belátja, hogy semmi jó nem származik abból, ha felhúz egy angyalt.
- Cas?- kérdezi tőlem. Meglep, hogy a jóváhagyásomat kéri. Ez akkor fordult elő utoljára amikor még értem valamit, amikor még tudta, hogy tisztelettel kell velem beszélni.
Amikor még angyal voltam.
Bár látszik rajta, hogy nagyon bántja a büszkeségét ez a beszólás, de elfogadja, hogy most ebből, ő kimarad.
Bólintok és megvárom amíg sértetten de kisétál a szobából.
Amint becsukja az ajtót Jeremiel felém fordul.
- Jól gondolod. Nem csupán baráti látogatásból jöttem.- kezd bele. Tehát olvasott a fejemben. Remek! Már majdnem elfelejtettem, hogy az angyalok milyen találékonyak, ha akarnak. Biztos kíváncsi volt, hogy mi történt velem, de ahelyett hogy megkérdezett volna, inkább kutakodott egy kicsit a fejemben. – Amióta elmentél fent tiszta káosz van. Raphael át akarja venni az irányítást és már csak páran maradtunk, akik megállíthatják.
- Kik?- kérdezem mohón. Az, hogy hallom mi történik otthon, olyan számomra mint valamilyen drog. Gyorsan rákapok.
- Én, Balthazar, Pippa és Virgil.- sorolja a neveket. Mikor meghallom Virgil nevét egy kicsit meglepődök.
- Azt hittem Virgil Raphael embere..
- Az volt.. De Pippa nagyon hatásosan tud.. Khm.. meggyőzni másokat.- Ó igen! Pippa és az ő „meggyőző” képessége. Pippa volt a menny legjobb vallatója, mikor még volt bejárásom fentre. Engem is ő kínzott mikor rá jöttem, hogy mit akar Zacharias és a barátai elérni a Világ Végével, és vissza hurcoltak a mennybe. A szörnyű emlékektől megborzongok.
- És én miben segíthetek?- kérdezem. Ha Virgil a menny fegyvertárának őrzője, Pippa a kiváló vallató és Rachael az egyik legjobb harcos akit valaha láttam velük van, nehezen tud majd Raphael győzni.
-Igazad van. Mindenki megvan akire szükségünk van. De nincs vezetőnk! – Olvas megint a fejemben.
- Nem tudok senkit se ajánlani. Talán még Dorian lenne a legjobb, de ha jól tudom ő meghalt nem sokkal Uriel halála után.- morfondírozok. Mert mostanra már világossá vált, hogy a tanácsomat szeretné kérni. Jeremiel fel nevet és közelebb lép.
- Castiel én téged szeretnélek a vezetőnké!

/Sarah szemszöge/

Amikor végre össze szedem magamat és kilépek a szobából, hogy kövessem Cast és Deant már nincsenek sehol. Tudom,hogy csak időpocsékolás lenne ha ebben a nagy házban kezdenék el bolyongani, hogy hátha megtalálom őket. Így inkább a nappaliba sietek, hogy megnézzem megjött-e Sam a vadászatról.
Ha pár hónappal ezelőtt azt mondom Deannek, hogy Sam egyedül vadászik valószínűleg kiröhög!
És most mégis egyedül van kint terepen.
De pár hónap alatt sok minden változott.
Most, hogy már nincs többé Lucifer aki elakarná pusztítani a világot a többi szörny előbújt a rejtek helyéről. Most mindenki a „leggonoszabb szörnyeteg” címre pályázik. Hisz most, hogy már nincsen többé Lucifer, nincsenek többé angyalok, nincs ki kordában tarthatná őket.
Így Dean és Sam elkezdtek egy-egy esetet külön- külön megoldani.
Mert így hatékonyabb! mondják mindig. De én nem hiszek nekik. Tudom, hogy történt valami abban a temetőben. Amikor Lucifer meghalt. Történt valami ami után a bátyáim már nem tudtak többé úgy nézni egymásra mint régen. De nekem nem mondanak semmit. És mivel én ennek idején Bobbynál voltam, végképp nem tudok semmit.
Mikor leérek a földszintre, hallom hogy csengetnek. Gyorsan az övembe dugott késhez kapok és az ajtóhoz futok.
- Ki az?- kérdezem, a hangom rekedtes a félelemtől. Jól tudom, hogy semmilyen más vadásznak nem mondtuk el, hogy hol lakunk. A civil emberek pedig végképp nem tudják, hogy itt lakunk.
- A fenébe Sarah, engedj már be!- hallom a bátyám ideges hangját az ajtó másik feléről. Először megkönnyebbülök, hogy nem egy démon talált rá a búvóhelyünkre, de aztán elönt a félelem. Sam miért nem használta a hátsó ajtót? Vadászat után mindig azon szokott bejönni.
Ijedten tépem fel az ajtót.
- Jézusom Sam, mi történt veled?- kérdezem ijedten. Mikor meglátom, hogy Sam bal kezében egy rongyot tart amit rá szorít a jobb karjára. De még így sem tudja, eltüntetni azt a hatalmas piros foltot a vállán. A hasán és a bal lábán is ugyanilyen foltok vannak.
- Nem segítenél egy kicsit? Tudod el vagyok foglalva, hogy ne vérezzek el!- szól rám mérgesen és hozzám vágja az utazó táskáját, majd bicegve, de besétál. Én azonnal utána sietek, a táskával mit sem törődve.
- Dean! – kiáltom el magamat, mert rögtön látom, hogy akármennyire is jó vagyok ápolónősdiben, Samet nem tudom egyedül ellátni.
Dean rögtön feltűnik a lépcsőfordulóban és mikor látja, hogy mi a helyzet hozzánk siet.
- Veled meg mi történt?- kérdezi ijedten Samet. De ő már nem tud válaszolni, ájultan roskad össze a padlón. – Valószínüleg túl sok vért vesztett. Azonnal el kell állítanunk a vérzést! – tér át Dean orvosi üzemmódba. Samet az asztalra fektetjük, és én gyorsan leráncigálom róla a ruhákat míg Dean a konyhában van, hogy össze szedjen valamilyen gézt és fertőtlenítő szert.
Samet meglőtték a vállán a hasát viszont csak súrolta a golyó. Viszont a lábát telibe találta.
Amíg Dean a lábából próbálja kiszedni a golyót én a hasát kötözöm. Mikor elkészülök vele áttérek a vállára, hogy megtisztítsam a sebet. Megijedni még időm sincsen.
Túl gyorsan történnek a dolgok ahhoz. Tudom, ha nem vagyok elég gyors elveszíthetem az egyik bátyámat.

/Castiel szemszöge/

- Hogy érted, hogy én legyek a vezetőtök?- kérdezem meghökkenve. Hiszen én ember vagyok. Mégis, hogy tudnám én irányítani a hadsereget ?!
- Te vagy a legjobb. Szerinted miért téged küldtek le, hogy vigyázz a porthüvelyekre? Mert tudták, hogy nálad jobbat nem találhatnak. – Jeremielen látszik, hogy komolyan gondolja a dolgot.
- És még is, hogy tudnám én irányítani a sereget? Ha nem tűnt volna még fel mostanában, nem vagyok a formámban.- most, hogy tudom mi a célja a látogatásnak, úgy döntök megengedhetem magamnak, a lazább hangnemet.
- Természetesen újra angyallá kell válnod.- adja meg az egyszerű választ Jeremiel. Nevetni támad kedvem . Mintha az olyan könnyű lenne! Hiszen az csak akkor sikerülhetne, ha vissza szerzem a.. A lelkem. És Jeremiel dolga, hogy a lelkeket elirányítsa! Hát ezért küldték őt ide, le!
- Látom kezded érteni.- mosolyodik el Jeremiel. Az, hogy van rá egy kis esély, hogy újra angyal lehetek, hogy újra találkozhatok a családomat, olyan örömmel tölt el, hogy azt nehéz lenne megértenie egy angyalnak . De még az embereknek is nehezen menne. Elképzelem, hogy újra erős lehetnék, újra megtehetnék bármit amit csak akarnék, újra Én lehetnék.
- Rend.. – egyezek bele, de akkor meghallom Sarah kiáltását.
„Dean!”.
Hallom a hangjából, hogy meg van ijedve. Gondolkodás nélkül az ajtó felé vetem magamat és szinte kitépem azt a keretéből. Csak azon jár az agyam, hogy baja eshetik. Gyorsan végig futok a folyosón. Csak arra tudok gondolni, hogy bánthatják.
Hirtelen látom, hogy mi lenne velem nélküle. Hogy milyen lenne mindennap úgy felkelni, hogy tudom ő már nem lesz ott. És a fájdalom amit akkor éreznék szinte megbénít. Olyan mintha levágták volna mindkét karom és lábamat. Felordítok fájdalmamban és a földre rogyok. Nem tudok mozdulni a fájdalomtól.