A Hívás

Egy angyal aki nem biztos a hova tartozásában. Két testvér akinek veszélyben az élete, és csak ez a bizonyos angyal mentheti meg őket.
 És egy merénylő, aki nem is igazán gyilkos mint egy családapa aki mindenét elvesztette, és most bűnbakot keres

<Castiel>

Castiel elmélyülve nézegeti, a tömeget, a lába alatt. Mindig is elbővülte az emberek rohanása, a nem törődöttségük. Már ilyen korán reggel, - mikor még csak hajnalodik-  is kint vannak az utcákon. Csodálkozik, hogy fel tudnak kelni az ágyukból, végig tudják csinálni a napjukat.
Ő maga még sohasem próbálta ki, milyen érzés aludni, de a megfigyeléseiből tudta, hogy remek lehet. Sokszor látogatta meg a fivéreket, az éjszaka közepén, csak, hogy nézhesse őket.
Pontosabban Deant. Még most is, ennyi évvel a pokol után borzalmas rémálmai vannak.  Néha napján, -mikor inkább ülne itt minden felett-, elment csak azért, hogy ott legyen.  Dean mellett. Ilyenkor a szuszogása egyenletesebbé vált, az arca kisimult, ellazult a teste. Nem tudja megmagyarázni, miért űzi el a jelenléte a gonoszt, de nem is érdekli. Szívesen van velük, sokkal több időt is töltene ott ha megengedhetné magának. Azok élete legbékésebb, legnyugodtabb percei mikor végre, a testvérek koszos motel szobájába lép.

Vissza tér, az emberek figyeléséhez, a testét elönti a csalódottság, és a honvágy. Akármennyire is szeret itt lent lenni,- főleg most-, legtöbb alkalommal mindent megadna, hogy újra beléphessen a régi otthonába. Néha elképzeli milyen lenne odafenn. Újra találkoznia a testvéreivel, megint  érezni azt a gátlástalan  energiát.

Mennyi mindent adott fel, csak mert abban a pillanatban úgy érezte, megéri. Szinte állandóan azon gondolkozik, vajon ha vissza mehetne, megváltoztatná a döntését-e. A válasza folyamatosan változik. Most itt fenn ülve, szinte biztos benne, hogy élne a lehetőséggel.
De mikor a testvérekkel van:  mikor együtt próbálják elmagyarázni neki az itteni, furcsa földi dolgokat, vagy mikor Deannel együtt ül az Impalában, csöndben hallgatva a motor zaját, ilyenkor még meg sem fordul aa fejében, hogy talán jobb lenne ha máshogy történnek a dolgok.
Ha tehetné minden pillanatát velük töltené, de nem teheti.

A keze ösztönösen nyúl a kabátjába,  hogy elővegye a medaliont.
A reggeli fényben még kopottabb, még megviseltebbnek tűnik mint máskor. Szinte beszél Castielhez. Dean gyerekkoráról mesél, arról milyen volt mikor még egészen kicsi volt. Nehezen tudja elképzelni, hogy ez a kis tárgy fogja segíteni őt mikor megtalálja akit keres. Már ha egyáltalán megtalálja Őt.  Akármennyire is akar benne hinni, nem tartja valószínűnek, hogy tényleg találkoznának, mármint személyesen. Mégis mikor Rá gondol, megtelik a teste reménnyel. Talán minden jóra fordul. Lehetséges,hogy nem kell majd feláldoznia senkit, hogy véghez vigye a tervét. 

Wile mérgesen mered Samre, szinte  tapintani lehet a gyűlöletet amit a testvérem iránt érez. Sam arcát nem látom, Royt figyelem. Ő nem olyan eltökélt mint Wile, talán rá vethetném magamat mikor nem figyel. Csakhogy ezalatt az ostoba társa egészen biztosan megölné Samet. 

A francba! Kettővel nem bírok el egyedül, Sammy-re meg nem igen számíthatok. Csak ne lennének megtöltve azok az E45-ösök. 

Az egész olyan volt mint egy látomás. Castiel zavarodva rázza meg a fejét, próbálja elzárni a gyűlöletet és az undort amit ez a két idegen iránt érez. Ezek az érzések határozottan nem az övéje.
Nem érti mi történhetett, egészen olyan volt mintha benne lenne Dean fejében. Más magyarázatot nem talál, az angyaloknál nem létezik, semmilyen fizikai rendellenesség ami megmagyarázná ezt.
Már állna fel,mikor rá jön, fogalma sincs merre keresse a fiukat. És még az sem biztos, hogy tényleg igaz amit látott.
Viszont ha igaz, akkor az lesz élete legnagyobb hibája, hogy nem cselekedett azonnal. Szinte azonnal elfelejteti a medált, az Apját, minden kitörlődik a fejéből. Az embereket maga alatt már nem is látja, olyan erősen koncentrál. Nem tudja hova menjen, azt sem, hogy hogyan fog oda jutni.

<Dean>

Wile gyilkos dühvel biztosítja ki a fegyvert egyenesen a testvérére szegezve.  Ösztönösen mozdul, a hamarosan kiröppenő golyó elé akarja vetni magát. De egyetlen kattanás megakadályozza. Roy is kibiztosította puskáját, csak azt rá szegezi. Dean eddig egy percig sem félt. Annyira abszurd volt az egész, hogy nem is fordult meg a fejében, akár valóság is lehet. De most, hogy ennyire komolyra fordult a dolog felkapcsolt az agyában az a bizonyos villany körte. Nem a saját életét féltette, már eddig is csak a testvére és a szárnyas miatt maradt.  Még el is követett pár dolgot, ami miatt megérdemelné az ilyen szégyenletes halált. De Samnek nem így kellene meghalnia. Igaz ő is csinált pár hülyeséget az életében, de végig a jó szándék vezérelte.
El akarja magyarázni az egészet a két vadásznak, de annyira száraz a torka hogy megszólalni sem tud.
- Nem hiszem, hogy azonnal megölünk. Először még megfizetsz azért amit tettél.- morfondírozik hangosan Wile. Deant most már kizárólag a puska csöve akadályozza meg abban, hogy egyenesen Sam elé ugorjon.  Ha tudná, hogy Wile szavainak nincs semmilyen valóság alapja, nem rémülne meg ennyire. Mondjuk, ha tudná,hogy hamarosan itt lesz a felmentő sereg, és ő alaposan kiverhetné a két elmebetegből  még a szart is. De ilyesmiről még álmodni sem mer.
Nem tud Samre nézni, fél, hogy ugyanazt látná az ő szemében is mint, amit maga is érez. Wile, hogy bizonyítsa akaratát egy hangos puffanással Sam lábába ereszti az első golyóját. Sam felüvölt a fájdalmában  a nyaka hátra bicsaklik,  a teste megremeg. A szobát, szinte azonnal betölti a vér sós, keserű illata. Dean megint ösztönösen cselekszik. Csak az utolsó pillanatban kap észbe,  mikor már Roy puska csövével néz farkas szemet.   Roy arcát nem is látja, elhomályosítja a szemét a düh és az elkeseredettség.
- Ne bántsátok!- a fájdalom amit az öccse kínzott arca láttán érez, elveszi a parancs élét, így  csak egy elkeseredett kérés lesz belőle. Wile felnevet, Roy viszont elfordul Deantől.
- Hova tűnt az a Dean akit én ismertem? Ez csak egy újabb gyilkosság. Tudod, aki gonosznak született azt nem lehet megváltoztatni!- nevet fel Wile. Dean összerezzen mikor meghallja az utolsó mondatot. Tőle idézett a vadász. Még azokból az időkből mikor Sam a Stanfordra járt és ő Wileal dolgozott. Most már nem is érti, hogy mondhatott ilyeneket, de akkor egészen máshogy gondolkozott. Annyira hiányzott neki Sam, hogy nem látott tisztán.
Wile újra felnevet és megint kilő egy golyót csak azt már Sam mellkasába.   Ő újra felordít, csak ez már sokkal gyengébb, kétségbeesettebb kiáltás mint az előző. Sam hátra hanyatlik az ágyra. Sammel együtt Dean is ordított.  Ő is átérezi Sammy fájdalmát, kínját, dühét.
Wile megenged magának egy keserű mosolyt majd jelentőség teljesen Royra néz. Az habozás nélkül Dean fejéhez vágja a fegyver másik végét. Az éles lüktetés szinte azonnal jelentkezik, még előbb mint a fájdalom. A füle zakatolni kezd.
- Öld meg.
- Miért? Ő nem csinált semmit.- ellenkezik Roy. Dean a füléhez fogja a kezét, hogy elállítsa végre ezt a szörnyű zakatolást. Mikor a hajához ér, érzi hogy nedves a keze a vértől.
- Megöltük a testvérét, és felismert. Te sem szeretnéd ha Dean Winchester mostantól a te felkutatásoddal és megöléseddel töltené az idejét.- győzködi társát Wile. Roy viszont látszólag hajthatatlan , jelezve ezt, még a puskáját is leengedi.
-Akkor majd én.- löki félre dühösen Royt Wile. Mikor szemtől szembe áll Deannel, a szemében felcsillan az együtt érzés.  De mikor észre veszi mit művelt, gyorsan félre néz, majd mikor újra Deanre emeli a szemét, már a gyilkos düh látszik rajta.
-  Azt hittem, hogy nem lesz ennyire egyszerű.- gondolkozik hangosan Wile. Látszólag élvezi, hogy meghosszabbítja Dean számára ezt a fájdalmas pillanatot. Dean szeretne Wile szemébe nézni, de nem tud elszakadni Sam holteste tekintetétől. A szemei üregesen merednek a plafonra, a szája fájdalmas ordításra nyílik.  Legszívesebben kikaparná a szemét, csakhogy ne kelljen tovább a halott testvérét néznie.

<Wile>

Először Roy ordítása hallatszódig, majd egy villanás és a vadász a  földre rogyik . Mind ketten oda kapják a tekintetüket. Wile-t elborzasztja társa látványa. Ahogyan holtan fekszik a fapadlón.  A szemébe könnyek gyűlnek, amint kezdi megérteni mit is lát.  Roy felett egy ballonkabátos idegen áll, a szemében elszántság és fájdalom látszódik Kezét még mindig a levegőben tartja, úgy ahogyan egy perccel ezelőtt még a társa fejét fogta. Nem tudja, hogy juthatott be hiszen az ajtót bezárták mikor beléptek az -akkor még- csendes  szobába. 
Most felé lép, lassan, mégis félelmetesen. Mint a vad aki az áldozatát cserkészi be.  Wile megrázza a fegyverét, feljebb emeli, így éppen Dean homlokának dől.  Fogalma sincs miért csinálja ezt, okosabb lenne ha elfutna, ki ugorna az ablakon, most amíg még van lehetősége rá. Igen, minden bizonnyal ezt kéne tennie ha tiszta fejjel gondolkozna. De a társa halála olyan mélyről jövő dühöt és bosszú vágyat támasztott fel benne, hogy most semmire sem vágyik csak arra, hogy megfizessen az aki megölte Royt.
- Egy lépést se, vagy megölöm!- kiált rekedt hangon, az idegenre. Ő viszont nem Wilet nézi. Most, hogy egy lépéssel előbb lépett, látni lehet Sam hulláját. A gyilkos megdermedt testtel nézi az egykori vadászt. Látszólag nem akar hinni a szemének. Pár pillanat alatt a legvegyesebb érzelmek töltik meg a szemét.
Fájdalom, düh, csalódottság, gyász, megkönnyebbülés.
- Ki maga?- kérdezi Wile, szinte rémülten. Még ő maga is meglepődik a hangján, már  idejét sem tudja, mikor lett belőle vadász. Ennél már sokkal ijesztőbb dolgokat  is látott. Például mikor végig nézte ahogyan egy démon megöli a feleségét és a kislányát.
Most mégis, azon kapja magát, hogy retteg az ismeretlentől.  Talán a szeme ijesztette meg ennyire.  Olyan tiszta és ártatlan, mégis dühös és kimért a tekintete, hogy Wile egész testében megrázkódik mikor rá néz.  A férfi hidegen, kimérten elmosolyodik.  Tökéletes fogsorra így tisztán látszik. Wilet kirázza a hideg.
- Egy angyal.- hallatszódig Wile háta mögül Dean dühös hangja. Mikor Wile rá néz, a szemében már nyoma sincs annak a mérhetetlen fájdalomnak, gyásznak amit az előbb látott.  Az  egész testéből kárörvendés és hideg, gyilkos öröm árad. A testtartása is megváltozik, kihúzza magát. Kezét ökölbe szorítja, száját kegyetlen mosolyra húzza. Látszólag ismeri az ismeretlent.
- Az lehetetlen..- Wile hangját elnyeli a hangos nyelése. Amint kimondja, már tudja is, hogy nincs igaza. Mikor a férfira néz, pontosan tudja, hogy Dean nem lódít.  Mégis képtelen elfogadni a tényt, hogy a társát egy angyal ölte meg.  Jól van, tényleg nem volt szép tőlük, hogy ide jönnek azzal a szándékkal, hogy lemészároljanak egy alvó testvér párt.  De, hogy rögtön egy angyal jöjjön el hozzájuk?! Mégis kik ezek a Winchesterék?
- Cas!Nem hisz nekem.- panaszolja tettetett sértődöttséggel a hangjában Dean, az angyalnak.  Látszólag a fájdalmát, és a borzalmas tudatot, hogy Sam már nem él, most teljesen elzárta, hogy igazán kiélvezhesse a kialakult helyzetet.
- Nem?- kérdez vissza az angyal, fejét egy kicsit oldalra billenti, fürkészve mered az ideges vadászra.  Wile nem tudja eldönteni, hogy csak tetteti a megrökönyödését,vagy tényleg elhiszi amit Dean mond neki.
- De nem ám.- húzódik újabb kegyetlen mosolyra a vadász szája. Wile nem tudja elképzelni egy angyalnak, hogyan lehet olyan borzalmasan gyönyörű mosolya mint ennek a férfinak. A tiszta és csiszolatlan energia ami az angyalból természetesen származik, most tízszeresére erősödik.  Behunyja a szemét, de a mosolya nem hervad le az arcáról. Wile nem látja Dean arcát, de érzi hogy a vadász hátrébb húzódik ültében. Wilet már nem hajszolja a bosszúvágy, már csak ki akar jutni innen.

Két apró hasadást hall az angyal háta mögül, mely a félelmetes csendben két sikoltásnak hat. Az angyal lehajtja a fejét, egész testét összébb húzza, két kezét  a mellkasának feszíti.

Wile elfordul, az az érzése támad, hogy valami szörnyű dolog fog történni. De nem történik semmi,  még mindig halálos csönd uralkodik a szobán, csak Wile rémült szívdobogása hallatszódig. Amint össze szedi a bátorságát, hogy megint az angyalra emelje a tekintetét, éles mennydörgés hasít a szoba falaiba.   A szárnyai lassan, méltóság teljesen emelkednek fel a háta mögül. De nem fehérek, mint a legtöbb mesében. Ódon feketék. Tollai olyanok, mint ezer, meg ezer halálosan éles penge éle. Méltóság parancsolóan feszítenek az angyal háta mögött. Maga a férfi kinézete is megváltozik. Öltözéke ugyanolyan fekete, lesz mint a szárnya. Wile, most már azt is ugyanúgy a teste részének tekinti, mint a szárnyait.
A jeges félelem végig szánkázik, a vadász tarkóján, halálosan fél. Nem tudja mitől fél jobban.
A szenvedéstől ami megfogja előzni a halálát, vagy magától a haláltól. Egyszeriben tartja bizarrnak és ijesztőnek, hogy egy angyal fogja megölni.
Gyorsan össze szedi a fejében mit is tud az angyalokról. Nem sokat, arról pedig főleg nem tud semmit hogyan kell őket megölni. Nagyot nyel, egészen a falig hátrál. Puskáját a földre ejti.
Becsukja a szemét, úgy várja az első csapást. De a csukott szemein keresztül, az angyal ragyogó kék szempárjával találja magát.  A kékség mintha, egyszerűen kifolyna a szempárból, és az egész testét elöntené. Majd hirtelen égni kezd.
Felordít, próbálja elállítani a tüzet, de nem sikerül. Képtelen elállítani, hiszen a testében ég.  A földre veti magét, vízért könyörög, de a tűz nem csillapodik.
Saját életre kel, bejárja kedve-kénye szerint a vadász testét, minden egyes porcikáját. Úgy égeti szét, hogy közben egy karcolás se essen rajta. Wile semmit sem lát, megpróbálja kinyitni a szemét, bármi mást elviselne csak ne kelljen halála közben a dühös, kék szempárt néznie. Inkább hal meg a halott barátja látványa mellett.
De egy idegen erő, kényszeríti, hogy megint és megint a kék íriszekbe nézzen.
- Sajnálom. Annyira sajnálom.- zokog fel, mint egy kisgyerek. Össze kuporodik a padlón, átkarolja a kezével a térdét. Sokkal rosszabb, mint arra számított.

Majd hirtelen, vége szakad. Nincs több tűz, csak a tökéletesen üres feketeség. Ezek szerint meghalt? Nem az lehetetlen akkor nem érezne, fájdalmat. Pedig még mindig sajogtak a végtagjai a tűz okozta láthatatlan sebektől.
Mégis megkönnyebbülten merül el a fájdalmában. Nincs tűz.
Vége van.

<Castiel>


Amint elküldte Wile-t a saját maga generálta, időtlen síkra azonnal Dean mellé siet. Amikor a vadász mellé ér és meglátja milyen elbűvölten nézegeti a szárnyait, zavartan vonja vissza őket. Nem szeretgeti mutogatni őket senkinek. A szárnya a fegyvere, veszélyes. Nem akarja Deant kitenni ennek a veszélynek.
Gyorsan felméri mennyi kárt tehettek benne a dühös vadászok, és megkönnyebbülten veszi tudomásul, hogy csak a feje repedt be. Egyetlen érintéssel rendbe hozza a fejét, még pár pillanatig szórakozottan nézi, ahogyan az idősebb Winchester meglepetten kap a fejéhez, majd hálásan tapogatja körbe az egykori sebe helyét.
Amint rendbe jött, egyetlen ugrással Sam teste felett terem. Szemében nyoma sincs annak a gyásznak amit Castiel már sokat látott az évek során, mikor Dean azt hitte, hogy elveszítette a testvérét.
- Ugye meggyógyítod?- kérdezi. Castiel komoran húzza összébb a szemét. Miért nem jött korábban? Akkor elkerülhetett volna egy felesleges halál esetet.
Persze, hogy vissza tudja hozni, de milyen áron.
- A golyó egész nagy kárt tett a testében, ahhoz, hogy vissza hozzam...
- Basszus, Cas ne húzd az időt! Csak csináld!- kiabál rá Dean. A hangjától kitisztul a feje. Mindig is így működött a teste. Ha Dean ideges volt, ő azonnal megnyugodott. Ha hinne benne, azt hihetné, hogy azért van ez, mert annyira ragaszkodik hozzá.
- Ki kéne menned. Nem lesz szép látvány!- mondja, miközben már tűri is fel -az időközben rendes színére vissza változott- inge ujját.  Dean egy lendületes fej rázással jelzi, a véleményét.  Az angyal elmosolyodik, majd figyelmezteti hogy nem biztos, hogy akkor is így fogja majd gondolni mikor végeznek.
Majd nagyon lassan, részletesen neki látott egyenként rendbe hozni Sam összes belső szervét amin átment, vagy érintet a golyó.

- Mikor fog felébredni?- kérdezi Dean aggódva. Castiel már nem is szokott rá szólni, hogy ne kérdezgessen ilyeneket tőle. Tudja, hogy a falnak beszélne, ha még egyszer megemlítené, fogalma sincs, mikor tér magához. Ő nem emberi orvos.
Így csak egy egyszerű "nem tudom"mal válaszol. Dean elgondolkodva áll fel Sam ágy mellől.
- Kösz. Ha egy perccel később jössz... nos akkor nem biztos, hogy lett volna már kiért jönnöd.- lép közel egészen az angyalhoz, és megveregeti a vállát. Cas elmosolyodik.
Sosem tudta, hogyan kezelje az ilyen fizikai megnyilvánulásokat, így csak ügyetlenül rá tette a kezét Dean kezére, ami a vállán pihent.
- Sajnálom, hogy nem jöttem korábban.- mosolyodik el. A vadász is követi a példáját.
- Egyébként, hova küldted Wile-t?- kérdezi, próbálja palástolni mennyire kíváncsi a válaszra.
- Egy időtlen síkra. Meg akartam ölni, de előtte még meg akarom kínozni. De úgy gondoltam, Samet először rendbe kéne hoznom.- hallatszódig a nem törődöm válasz.
- Komolyan meg akarod ölni?- képed el Dean.
- Miért te nem?
- De igen. Csak meglepődtem, hogy te is. - vigyorodik el a vadász. Most az angyalon van a sor, hogy viszonozza ezt a gesztust.
- Minden okom meg van rá, hogy gyűlöljem. Meg akart ölni titeket.

/Dean szemszöge/

Először azt hiszi, most valamilyen komoly érzelgős beszélgetés fog kezdődni, kettőjük között, de Castiel nem adja jelét, hogy ő is erre számít. Nem sokára be kell látnia, hogy Castiel teljesen őszintén, és hátsó szándék nélkül mondta amit mondott.
Ha össze hasonlítja, azt a kegyetlen gyilkost akit tegnap a szobájában látott, és azt a Castielt aki most a széken ül és éppen fejjel lefelé olvas egy sport magazint, nevetnie kell.
Még mindig nem hiszi, el, hogy az angyal agyi kapacitása néha még a hat éves szintet sem éri el. Elég szórakoztató, hogy egyszerre tett szert egy testőrre és egy gyerekre.
Már hozzá szokhatott volna az ilyen őszinte érzelmi megnyilvánulásokhoz, mégsem tette. Talán mert túl kevés időt tölt az angyallal.
Legalábbis sokkal kevesebbet mint ami elvárható lenne, azután amin keresztül ment Cas, csak értük.
- És mikor megyünk?- teszi fel a nagy kérdést Castielnek.
- Mégis hova?- néz fel meglepve az angyal. 
- Wilehoz.
- Ó. Nem, te nem jössz.- szögezi le egyszerűen a kibontakozó vitát Castiel. Megint képes volt egyetlen mondattal, változtatni az érzelmi állapoton. Most ő a felnőtt és Dean az engedetlen gyerek. Csakhogy a vadász nem törődik bele a vereségbe ilyen könnyen.
- Mégis miért nem?
- Az az idősík amire küldtem, káros az emberi szervezetre. Nem bírnád több mint egy óráig. Wilenak már mindegy. Azért küldtem oda.- olvas a gondolataiban. Dean legyőzötten bólint, megint Sam mellé ül.
- Biztos minden rendben vele?- kérdezi elgondolkodva, az öccse arcát figyelve. Olyan békés, nyugodt, hogy már előre tudta, mit fog válaszul kapni.
- Igen. - szól fel unottan az újságból Castiel.
- Fordítva van az újságod.- nevet fel Dean, igaz még mindig Sam arcát nézi, szinte látja maga előtt, ahogyan az angyal elvörösödik. Imádja zavarba hozni az angyalt, vagy viccelődni vele. Ilyenkor olyan érzése van, mintha a kicsi Sammyvel beszélne.
Hallja a háta mögül, a papír susogását, és barátja bosszús hangját.
- Amúgy, sem tudom miért olyan érdekes, hogy ez a Kaka hol nőtt fel.
Dean még egyszer Sam békés arcára néz, majd feláll, hogy beavassa Castielt a football zavaros és csodálatra méltó világába.


A novellában csomó más fanfictionokból vett sorok is vannak. Persze nem szó szerint, metafórikusan. Ez a rész annak az átírása, mikor mindkét W.t megölik és ők a mennybe jutnak, hogy Cas kérésére megkeresség Istent :) Jó szórakozást, próbáltam ebbe is és az előzőbe is egy kis humort csempészni, mert eddig -visszaolvasva- rá jöttem, hogy nem éppen vidámak az eddigi szerzeményeim.
Ezen a jövőben próbálok változtatni.
                                                                 Katlen